krízis-túlélési alapszett á la Koru Home
Önreflexióban gazdag tavaszunk lett, érzed te is ugye!
Nekem épphogy elkezdődött egy újabb évem a Nap körül és ki tudja, hány ilyen kezdet lesz még, netán ez az utolsó…
Az #elcsendesedés és a #befelé #figyelés annyira jó barátaim lettek, hogy már az ellenkezője esik nehezemre. Ezért is volt ez a téli álma a Korunak is.
Tök érdekes, mert nem volt ez mindig így. Pl. 7-8 évvel ezelőttig konkrétan nem tudtam 5 percet leülni otthon, mert állandóan pörögtem és mindig volt mit csinálni, vagy ha nem, akkor kitaláltam valamit, hogy legyen.
A lényeg, hogy kellett a konstans külső történés, mert akkor éreztem, hogy élek. Mindig is nyughatatlan voltam.
Vágókép, most itt vagyok 2020-ban Budapesten (sosem gondoltam volna!), úgy, hogy az előző 7 évben többször is megfordult velem a világ (ezt sem így gondoltam el előre).
Dióhéjban összefoglalva:
a Távol-Keletet útba ejtve elmentem a világ legmesszebbi pontjára, hogy onnan visszajöhessek a kiindulóponthoz.
Ki érti ezt?
És mindaz, ami ma történik, azontúl, hogy ilyen még nem volt az én életemben sem, valahogy mégsem új. Aztán #megvilágosodtam, hogy különböző kontinensekre költözni, mindenhol a semmiből új életet kezdeni és felépíteni, a vibráló #izgalmak mellett bőven adta a #krízis #élményeket is. Innen hát az ismerős érzés és a teljes nyugalom.
Ahogy lesz, jó lesz!
Ez is csak egy helyzet, amin át kell menni. Nem biztos, hogy minél előbb meg kell oldani. Lehet, hogy csak át kell élni, és az a nem mindegy, hogy azt hogyan tesszük.
Arra vitt a lélek, hogy megosztom veled, hogy nekem milyen krízis-túlélési alapszettem lett az elmúlt évek során. Mert hát, mégis, ki vagyok én, hogy mindazt, amit kaptam, megtartsam magamnak? Azt hiszem nem tehetem – bármennyire is jólesne élvezni a csendemet.
Fogadd hát szeretettel a többszörösen bizonyított és jól bevált tuti-tippeket, amik néha rövidebbek, néha hosszabbak lesznek. Lehet rá reflektálni, és ha úgy gondolod, akkor megosztani a szeretteiddel. Up to you!
Bevezetésként vegyél egy jó nagy levegőt és hangosan fújd ki.
Ez egy remek kezdet!
Viszlát a folytatásig!
📷Új-Zéland szemet és lelket gyógyító zöldje
תגובות