A Feng Shuiról magyarul
A Feng Shui célja az egyensúlyban lévő és energiát adó környezet létrehozása.
Legyen szó otthonról, irodáról, üzletről, étteremről, közösségi épületről, vagy bármilyen ember alkotta környezetről. Bármi és minden, ahol az ember időt tölt élete során.
Főleg épített környezet persze, mert a Természet pont addig tökéletes, amíg az ember be nem teszi a lábát oda.
A keleti térrendezési tanok éppen azt hivatottak segíteni, hogy az Ember és a Természet harmóniában legyen egymással. Nem kérdés, hogy a Természet az erősebb és hatalmasabb. Bár az ember sok szempontból a teremtés koronája, a Természeti erők még mindig fölötte állnak.
Ha pedig harmóniában lennénk a Természettel, akkor ő támogatna és nem rombolna.
Szóval mit tehet az ember kicsiben, egyénileg?
Kerüljön harmóniába! Mindenki saját magával, a környezetével és a Természettel.
Ilyen egyszerűen hangzik, és bár a megvalósítás mindig kihívásokkal teli, a jó hír az, hogy minden eszközünk megvan hozzá!
Tehát, a Feng Shui nem lakberendezési trend, nem követi a divatot, hiszen a szellemisége, az alapja több ezer évre nyúlik vissza. Fordítva viszont, ha a divat követi a Feng Shui alapelveket, na abból ember alkotta csodák születnek.
Mit jelent a Feng Shui kifejezés?
Szó szerint Szél és Víz a jelentése. Érdekes belegondolni, hogy mindkét Elem hasonlóan mozgékony és szerteágazó, önmagának utat törő, a teret minden irányban betöltő.
A CHI egy nagyon fontos kifejezés a Feng Shuiban, ő maga az éltető energia. A Feng Shui térrendezés célja pedig, hogy a Chi könnyen és szabadon áramolhasson többek között pl. az otthonunkban.
Az évezredek során megfigyelték, hogy a Chi mitől és hogyan érzi jól magát. Ezt a tudást pedig féltve őrizték és adták tovább. Ma ugyan viszonylag korlátozottan érhető el és sajnos nagyon kevesen használják.
Pedig ha az ember lánya és fia használná, és jól használná, akkor emelkedne, szárnyalna, haladna – előre és nem hátra. Az ember mint szellemi lény, megfelelő körülmények között törekedhetne a folyamatos fejlődésre, az anyagi világban helytállva, mégis a matéria felől a szellemi tökéletesedés felé haladva. Ilyen módon a Feng Shui szellemi útként is élhető, ha valaki az örökös körforgásból való megszabadulást tűzi ki céljául. Ebben az esetben a Feng Shui egy olyan Mérföldkő, amihez ha elér az ember, turbó fokozatra kapcsolhat.
Hogyan működik?
A Feng Shui az ÖT NAGY ELEM tanára épül. A kínai elemtan szerint a nagy ötös a Tűz, a Föld, a Fém, a Víz és a Fa. Filozófiája szerint minden ember az 5 Nagy Elem kombinációja, de az egyik Elem mindig dominánsabban van jelen, mint a többi.
Az Öt Nagy Elemet megjeleníti az otthon, vagy bármilyen épület alaprajzában. Az alapterületet pedig 9 részre osztja. 8 egyenlő részre és A Középpontra.
8 irányt különböztet meg, és ezek mindegyike 1-1 életterületnek felel meg. A Középpont (az 5-ös számú terület) pedig a non-plus-ultra, mert ott minden életterület találkozik, így az alaprajz legfontosabb és legérzékenyebb pontja. Mondhatnánk, hogy a Középpont a Szíve, de talán az Achilles-sarka jobban kifejezi az érzékenységét.
Mik ezek az életterületek?
Tehát egy 8 szeletes tortát képzelj el, közepén az esszenciájával, A Középponttal. A 8 életterület pedig lefedi az emberi élet minden szakaszát.
1. Emberi kapcsolatok, karrier (É)
2. Szerelem, házasság (DNY)
3. Család, egészség (K)
4. Gazdagság, siker (DK)
5. Központ (Tai Chi)
6. Segítőkész emberek, utazás (ÉNY)
7. Alkotókészség, gyerek (NY)
8. Tudás, önművelés (ÉK)
9. Hír, hírnév (D)
A környezet hatással van az emberre és fordítva, vagyis ami kint az bent, és fordítva, ami bent az kint. A Feng Shui konkrét eszköztárral segíti az embert az őt körülvevő Tér megfelelő elrendezése által.
A konkrétumok alatt semmiképpen sem bazári áruk, csengettyűk, csilingelő varázs tárgyak és hasonló társaik értendők. Legalábbis az én nézőpontom szerint.
Ma már tudományosan is bizonyított, vagyis nem kell hinni benne, hogy minden energia, így minden rezgés, még ha az emberi szem szilárd tárgynak is érzékel bizonyos dolgokat. A színeknek és formáknak ugyanúgy rezgése van, mint a hangoknak. A Feng Shui szerint (is) az Elemek egymásra hatást gyakorolva, és nem elkülönülve működnek, így alkotva együtt teljes Egészet.
A Feng Shui a HARMÓNIA és az EGYENSÚLY megteremtéséhez kínál egy keretrendszert, ami évezredeken át bizonyított, és ma is aktuális és működő. Alapjait változatlanul működő Természeti törvények alkotják, amikre ha az ember tudatos, akkor támogatni tudja vele a saját boldogulását az élete során.
Ki az, aki nem kap kedvet ezek után?
Fotó: Új-Zéland, Gisborne, Bank Cottage - ahol körülölelt a Természet és én csak gyógyultam és gyógyultam. Eddigi kedvenc otthonom, másfél éven át élvezhettem a csodáját.
Commentaires